|
Közlemény az olajügyek titkosításának felülvizsgálatával kapcsolatos kezdeményezés sorsáról
A MUKESZ köszöni
Az adatvédelmi biztos munkatársai is bekapcsolódtak az olajügyek titkosításának felülvizsgálatába
Az adatvédelmi biztos munkatársai is bekapcsolódtak az "olajügyek" titkosításának felülvizsgálatába - tájékoztatta dr. Péterfalvi Attila a Magyar Újságírók és - Készítők Európai Szövetségét (MUKESZ) a szervezet korábbi kezdeményezése kapcsán.
A MUKESZ elnöksége június 26-án soron kívüli eljárást kért az olajügyek titkosításának jogszerűségéről az adatvédelmi biztosnál. Dr. Péterfalvi Attila akkor azzal zárkózott el ettől, hogy majd csak a közben megindult kormányzati vizsgálat végén, a megmaradt titkosításokat vizsgálnák át. A MUKESZ elfogadta az érvelést, de valamilyen belátható határidő - javaslatuk szerint november 30. - kitűzését kérték arra az esetre, ha a kormányzati vizsgálók nagyon elnyújtanák a munka befejezését.
Péterfalvi Attila most arról tájékoztatta a MUKESZ elnökét, hogy dr. Szilvásy György miniszterrel való egyeztetés után, a miniszter kérésére a kijelölt munkatársai megkezdték a problémák felmérését az iratbirtokos szervezeteknél. A minisztertől kapott információkra alapozva levelében kitér arra is, hogy a felülvizsgálat szempontjából releváns anyagok mennyisége meghaladja a 100 ezer lapot. A felülvizsgálat elsősorban a rendőri szerveket terheli, mert az iratmennyiség 80 százaléka az ő kezelésükben van. A már felülvizsgált 36 ezer lapból 2007. szeptember 3-ig 15 ezer lap minősítését szüntették meg. E lapokat anonimizálják és az érintett szervezetek a saját honlapjukon teszik közzé azokat.
A MUKESZ köszöni, hogy az adatvédelmi biztos bekapcsolódott a titkosítások felülvizsgálatába. S bízik abban, hogy a különböző állami szervek a jövőben csak indokolt esetben élnek a nyilvánosság korlátozásának lehetőségével.
2007. november 5.
Győrffy Árpád elnök
Összeállítás az üggyel kapcsolatos dokumentumokból
Magyar Újságírók és -Készítők
Európai Szövetsége
Nagyvázsony
2007. június 26.
Országgyűlési Biztosok Hivatala
Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos részére
Budapest
adatved@obh.hu
Tisztelt Adatvédelmi Biztos Úr!
Egyesületünk elnökségének döntése alapján felkérjük arra, hogy
- soron kívül vizsgálja ki az úgynevezett "olajszőkítésekkel" kapcsolatos anyagok titkosításának jogszerűségét
- amennyiben lehetőséget lát, kezdeményezze az anyagok, illetve azok arra alkalmas részének nyilvánosságra hozását
- ha szükséges, tegyen javaslatot olyan a jogszabályi módosításokra, amelyek a jövőben kizárják a nyilvánosság indokolatlan korlátozásának lehetőségét.
Tisztelt Adatvédelmi Biztos Úr!
Magunk is hallottunk azokról a nyilatkozatokról, melyekben a titokgazda és más illetékes személyek az egykori titkosítás felülvizsgálatát ígérték. Az elmúlt évek hasonló ügyeinek sorsa alapján azonban úgy véljük, hogy a korrekt eredmény érdekében mindenképpen szükség van az erre felhatalmazott független szervezet párhuzamos vizsgálatára is.
Munkájukhoz kitartást és sikert kívánunk.
Tisztelettel
Győrffy Árpád elnök

Magyar Újságírók és -Készítők
Európai Szövetsége
Nagyvázsony
2007. július 26.
Ügyszám: 1268/P/2007.
Országgyűlési Biztosok Hivatala
Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos részére
Budapest
adatved@obh.hu
Tisztelt Adatvédelmi Biztos Úr!
Köszönettel vettük július 6-i keltezésű válaszát. Szervezetünk tagságával megvitattuk, s arra jutottunk, hogy az abban írtakat csak részben tudjuk elfogadni.
Elviekben egyetértünk azzal, hogy felesleges lenne olyan iratokat párhuzamosan vizsgálnia, amelyek a minősítő döntése nyomán egyébként is nyilvánossá válnak. Ugyanakkor eddigi tapasztalataink alapján attól tartunk, hogy a kormányzati munkacsoport tevékenysége indokolatlanul elnyúlhat, s így késve, esetleg egyáltalán nem érkezik el a befejezés pillanata, amikor Ön megkezdené a még zártan hagyott iratok titkosításának felülvizsgálatát.
A fentiek miatt csak akkor tudjuk elfogadni a vizsgálat elhalasztását, ha ígéretet tesz arra, hogy reális határidőn belül - mi 2007. november 30-ra gondoltunk - akkor is megkezdi a felülvizsgálatot, ha addig a kormányzati munkacsoport nem végezné el a feladatát.
Ugyancsak kérjük azt is, hogy minderről tájékoztassa a nyilvánosságot, mert ezzel is gyorsabb munkára ösztönözné a kormányzati munkacsoportot.
Bízunk abban, hogy kérésünket méltányolja.
Tisztelettel
Győrffy Árpád elnök

|